Ellátogattunk a Kapolcsikum-szörpöket és lekvárokat készítő fiatal pár gyümölcsösébe és a nagyi kapolcsi házába, ahol a sok gyümölcs szörppé és lekvárrá lényegül át. Megtudtuk, mitől lesz finom egy málnaszörp, és hogy van-e keverési szabálya a jó limonádénak.

Farkas Ivett és Leitold Attila valamikor a Káli-medence fejlődésének kezdetén ismerték fel, hogy szüleik gyümölcsöséből többet is ki lehetne hozni, mint a család téli ellátmányát. Ivett még gimnazista volt, amikor belevetették magukat a gyümölcsösbe, jobban mondva annak tudatos fejlesztésébe. A kétszemélyes gyümölcsös startup története 160 üveg kísérleti bodzaszörppel és pár tucat eperlekvárral indult, amit a vásárlók azonnal elkapkodtak. Ez megerősítette a fiatal pár azon megérzését, hogy hamarosan a Balatonon is egyre nagyobb igény lesz a házi készítésű, kézműves termékekre.

Mostanra több hektár gyümölcsöst birtokolnak. Mi épp málna éréskor jártunk náluk Kapolcson, de már pirosodott a szeder, Csórompusztán pedig már érett a bodza. Nem csoda, hogy a nyár egy végeláthatatlan szüret és befőzés számukra, hiszen a júniusi cseresznye-,meggy- és eperszezonból azonnal a ribizli, málna és szeder szüretébe csöppennek, majd az ősz hozza az almát és a szőlőt.

Egészen meglepődtünk, amikor a málnásból a nagyi kapolcsi házába vittek minket, amelynek udvarában, egy parányi helyiségben készül a több ezer liter szörp és a sokféle Kapolcsikum-lekvárok. És ne laboratóriumot képzeljünk magunk elé. Mindössze egy tűzhely, egy prés és nagy tartályok kellenek egy üveg jó minőségű szörphöz, a lekvárok előállításához pedig még ennél is kevesebb.

És hogy mi a Kapolcsikum-szörp titkos receptje? A málnaszörp megkóstolása után mi egészen biztosak lettünk benne, hogy a sok gyümölcs. Egy liter málnaszörp 1 kilogramm málnából készül, ehhez jön egy nagyon kevés víz és fél kiló cukor. Ivett azt mondja, hogy nem tud tuti szóda-szörp arányt mondani, mert mindenkinek más az ízlése. “Csináljon mindenki egyet, és akkor a másodikat már biztosan olyan arányban tudja majd elkészíteni, ahogy a legjobban ízlik neki.”

Attila szerint mostanában a málnaszörp a nyarak slágere, ami már-már kezdi kiszorítani a bodzát. De csinálnak eper, meggy és cseresznye szörpöt, piros és fekete ribizlit is. És amiből nem szörp, abból lekvár lesz: a hagyományos sárgabarack, eper, meggy,  ribizlin és szedren kívül új ízkombinációkkal is kísérleteznek, például készítenek egy nagyon finom étcsokis-szilvás lekvárt is.